Az eljárás lefolytatása
A Biztos a vonatkozó feltételek fennállása esetében egyeztetést folytat a médiatartalom-szolgáltatók szakmai, illetve érdekképviseleti vagy önszabályozó szervezeteivel.
Ezek olyan szakmai szervezetek, amely(ek)ben az érintett szolgáltató tagsággal rendelkezik, illetve amely(ek) működésében rész vesz, illetve amely(ek) működése kiterjed arra a szolgáltatásra, amelynek nyújtásával kapcsolatos az érdeksérelem. Az eljárás lefolytatása írásban történik, de – különösen a biztosi javaslatra adott válaszok alapján – sor kerülhet személyes egyeztetésre is. Az egyeztetés indokolt esetben telekommunikációs eszköz alkalmazásával, online módon is lefolytatható. Szükséges esetben szakvélemény is beszerezhető.
Az eljárás menete a következő:
- A Biztos a panasz, illetve az annak tárgyát képező érdeksérelem rövid írásos ismertetésével, indokolt esetben a panaszirat megküldésével értesíti az egyeztetési eljárás megindításáról az érintett szakmai szervezeteket, amelyek arra, a Biztos Ügyrendjének megfelelően, tizenöt napos határidőn belül észrevételt tehetnek, kifejthetik azzal kapcsolatos álláspontjukat. A Biztos a panaszról, az érdeksérelemről, valamint az intézkedéseiről értesíti az érintett szolgáltatót és felhívja észrevételei megtételére, álláspontjának kifejtésére.
- A Biztos a szakmai szervezetek és a szolgáltató észrevételeit, valamint a panaszos által megjelölt célt figyelembe véve a panasz orvoslására és további érdeksérelmek megelőzésére javaslatot tehet a szakmai szervezeteknek, azt tájékoztatásként megküldi a szolgáltatónak. A javaslat irányulhat a szervezetek etikai kódexében meghatározott intézkedés alkalmazására, a kódex módosítására, a tagok figyelmének a felhívására. A Biztos a szakmai szervezeteket nem kötelezheti és nem is ösztönözheti arra, hogy a szolgáltatóval szemben bármilyen intézkedést eszközöljenek. A Biztos nem média tárgyú jogszabályban meghatározott intézkedésre nem tehet javaslatot.
Bővebben:
- A Biztos egyeztetési eljárása > Irányadó jogszabályok
- A Média- és hírközlési biztos hivalának ügyrendje
Hasznosnak találta az információt?