Animation films

Az NMHH Médiatanácsának Magyar Média Mecenatúra Programja átalakult az elmúlt években: a korábban a programhoz tartozó filmes műfajokban az alkotói pályázatok kiírása a Filmkollégium, majd a 2020. január 1-jével létrejött Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. hatáskörébe került, míg a médiaszolgáltatóknak szóló egyéb pályázatok – így a rádió- és televízió állandóműsorszám-támogatások, a rezsi- és a műszaki pályázat – a Médiatanács Támogatási Programjának keretében élnek tovább.
A Médiatanács Támogatási Programjának elérhetőségét itt találja.

Animációs filmek

A Macskássy Gyula-pályázaton legfeljebb 25 perc hosszúságú animációs filmek, vagy epizódonként maximum 15 perc hosszúságú animációs filmsorozatok kaphattak támogatást. Előnyben részesültek azok a tervek, amelyek kisgyermekeknek szólnak, meséket és legendákat mutatnak be vagy a kortárs törekvések körében készülnek, technológiájukban formabontó és új utakat kereső alkotások megszületését célozzák.

A névadóról dióhéjban:

Macskássy Gyula Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező a magyar rajzfilm atyja. Pályafutását a harmincas évek elején kezdte. Noha Magyarországon már jóval korábban is születtek animált filmkísérletek, mégis őt tartjuk a magyar animáció megteremtőjének. Stílusára kezdetben az amerikai film, elsősorban Walt Disney hatott, de hamar kialakította a magyar népi motívumokból táplálkozó képi nyelvét. Első kiugró alkotása az 1950-ben készült A kiskakas gyémánt félkrajcárja volt.

Animációs sorozatok

A Dargay Attila-pályázaton a Médiatanács az általa már a Macskássy-pályázaton támogatott gyermek, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatok további epizódjainak elkészítését és korábban már támogatott teljes sorozatok egész estés animációs televíziófilmekké alakítását támogatta. Előnyben részesült az a pályázó, aki vállalta az alkotás angol nyelvű vagy angol feliratos fesztiválszereplésre alkalmas kópiájának elkészítését, illetve azt, hogy az alkotást a későbbiekben valamely online felületen is megjelenteti.

A névadóról dióhéjban:

Dargay Attila Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező és képregényrajzoló. Részt vett az első magyar színes rajzfilm, A kiskakas gyémánt félkrajcárja elkészítésében Macskássy Gyula mellett 1951-ben. Hallatlan népszerűségét egész estés rajzfilmjeivel érte el, talán legnagyobb sikere a sorozatként elkészült, majd egész estés filmmé összeállított Vuk. Életművének legjelentősebb részét animációs sorozatai tették ki, olyan ismert filmekben dolgozott, mint a Pom Pom meséi és A nagy ho-ho-ho horgász.