Támogatási gyakorlat a legnagyobb eléréssel rendelkező televízióknál (2020. II. félév)

Published: 23 February 2021

Bevezetés

A Médiatanács az 1334/2019. (XI. 26.) számú döntésével elfogadta a 2020. évi általános hatósági felügyeleti tervet, melyben feladatként határozta meg a műsor- és műsorszolgáltatás támogatással kapcsolatos információk feldolgozását. Az adatgyűjtés révén jól nyomon követhető a médiaszolgáltatások műsortámogatási gyakorlata, ami egyúttal hatékony eszköznek számít a szponzorüzenetek bemutatására vonatkozó jogszabályok ellenőrzése során is.

Jelen dolgozat 2020 második félévének támogatási gyakorlatát foglalja össze. Tekintettel arra, hogy a vizsgált időszak nagyrészt egybeesett a koronavírus járvány második hullámával, nem kerülhetjük meg annak bemutatását, hogy milyen hatást gyakorolt a pandémia a műsorszponzorációra.

A vizsgálati minta állandó szereplői a legnagyobb eléréssel rendelkező országos kereskedelmi (RTL Klub, TV2) televíziók, valamint a közszolgálati Duna TV voltak. Mellettük – a vételkörzet alapján – egy-egy hónap erejéig helyet kapott a mintában az M1, az M4-Sport, az M5 országos vételkörzetű közszolgálati, illetve a Pesti TV, a Sláger TV és a TV4 kereskedelmi televízió is.

2020 második felének főbb tapasztalatai

Féléves összesítésben a vizsgált televíziók 17.664 órát kitevő műsoridejében 1.228 szponzorcég 1.915 féle támogatói üzenete összesen 86.559 alkalommal került képernyőre. A beazonosított szponzorüzenetek 463 műsorcímhez kapcsolódtak, időtartamuk pedig 6.993 percet tett ki. A szpotok hossza 1-34 másodperc között váltakozott, átlagos időtartamuk öt másodpercet tett ki. A legtöbb (1.460 eset) alkalommal a Baumit Kft. által jegyzett „Baumit hidegburkolási rendszer” elnevezésű szpot szerepelt, a legtöbb (18.934 eset) támogatói üzenet pedig a TV2 Időjárás-jelentése mellett tűnt fel.

A támogatói szpotok volumene

2020 második hat hónapjában összesen 86.559 támogatói üzenetet azonosítottunk be, ebből a vizsgálati minta állandó szereplői 82.032, míg az egy-egy hónap erejéig szemlézett médiaszolgáltatások 4.527 kereskedelmi üzenetet közvetítettek (1. táblázat).

1. táblázat: A támogatói szpotok volumene médiaszolgáltatásonként, darab (N=86.559)
  Duna TVRTL KlubTV2M1M4 SportM5Pesti TVSláger TVTV4
Július 1.556 2.146 5.506 - - 473 - - -
Augusztus 2.270 4.570 9.917 - 2.630 - - - -
Szeptember 761 3.364 7.163 - - - - - 204
Október 1.154 4.225 8.853 436 - - - - -
November 1.194 6.053 8.187 - - - - 770 -
December 1.379 6.324 7.410 - - - 14 - -
Összesen 8.314 26.682 47.036 436 2.630 473 14 770 204

A folyamatosan vizsgált televíziók közül a TV2 47.036, az RTL Klub 26.682, a Duna TV pedig 8.314 támogatói üzenettel jelentkezett. A legtöbb szponzorszpotot a Duna TV (2.270 eset) és a TV2 (9.917 eset) augusztusban, míg az RTL Klub decemberben (6.324 eset) vonultatta fel. Augusztus kitüntetett szerepe részben azzal magyarázható, hogy a koronavírus járvány első hulláma miatt bekövetkezett veszteségeiket azzal is igyekeztek kompenzálni a televíziók, hogy nem tartottak nyári szünetet a saját műsoraik közzétételében.

Az RTL Klub például ebben az időszakban indította el A Konyhafőnök c. realitv-jét, a TV2 kínálatában pedig megjelent a Mintaapák c. sorozat, a Masterchef VIP c. reality és Az év háziasszonya c. szórakoztató műsor. Ezen produkciók közös jellemzője, hogy kiemelkedő mértékű támogatói figyelem irányult rájuk. A Duna Televízió a Balatoni nyár szórakoztató magazin közreadásával ugyancsak a szponzorüzenetek számának növekedését érte el.

Összességében a koronavírus járvány második hulláma felkészültebben érte a médiaszolgáltatásokat, hiszen a minta állandó szereplői 2019 azonos időszakában 76.343, 2020 második felében ellenben 82.032 szponzorüzenettel jelentkeztek, ami 7,4 százalékos növekedésnek felel meg (2. táblázat, 3. táblázat, 4. táblázat).

2. táblázat: A támogatói szpotok volumenének alakulása a Duna TV-n 2019 és 2020 második félévében; darab
  20192020Eltérés (db)%
Július 1757 1556 -201 -11,4%
Augusztus 1302 2270 968 74,3%
Szeptember 1106 761 -345 -31,2%
Október 1568 1154 -414 -26,4%
November 2427 1194 -1233 -50,8%
December 1965 1379 -586 -29,8%
Összesen 10125 8314 -1811 -17,9%
3. táblázat: A támogatói szpotok volumenének alakulása az RTL Klubon 2019 és 2020 második félévében; darab
  20192020Eltérés (db)%
Július 2925 2146 -779 -26,6%
Augusztus 2323 4570 2247 96,7%
Szeptember 3975 3364 -611 -15,4%
Október 4851 4225 -626 -12,9%
November 5361 6053 692 12,9%
December 5427 6324 897 16,5%
Összesen 24862 26682 1820 7,3%
4. táblázat: A támogatói szpotok volumenének alakulása a TV2-n 2019 és 2020 második félévében; darab
  20192020Eltérés (db)%
Július 6109 5506 -603 -9,9%
Augusztus 5235 9917 4682 89,4%
Szeptember 6846 7163 317 4,6%
Október 8279 8853 574 6,9%
November 8171 8187 16 0,2%
December 6716 7410 694 10,3%
Összesen 41356 47037 5681 13,7%

Adataink szerint a Duna Televíziónál – ide nem értve augusztust – folyamatosan csökkent (10.125 szpot vs. 8314 szpot) a szponzori aktivitás, amely féléves szinten 18 százalékos visszaesést eredményezett a megelőző év azonos időszakához képest. Ettől eltérően alakult az RTL Klub helyzete: annak ellenére, hogy a vizsgált időszak felében mérséklődött a szpotszám, féléves összesítésben mégis hét százalékos növekedést tudott visszaigazolni. A TV2 esetében egyedül júliusban fordult elő csökkenés (6.109 szpot vs. 5.506 szpot), az év további hónapjait pozitív mérleggel zárta, a félév végére pedig 14 százalékos emelkedést könyvelhetett el 2019 második feléhez képest.

A támogatói kommunikáció időtartama

A vizsgált televíziók 6.993 percnyi szponzorüzenetet tettek közzé. 2019 azonos időszakával összehasonlítva a támogatói kommunikáció műsoridőre vetített aránya a Duna TV-nél csökkent (0,32% vs. 0,26%), ezzel szemben az RTL Klubnál (0,76% vs. 0,81%) és a TV2-nél (1,28% vs. 1,41%) regisztrált emelkedés egyenes arányban állt a hirdetések volumenének növekedésével (5. táblázat).

5. táblázat: A támogatói szpotok időtartama és aránya a műsoridőhöz képest
  Duna TVRTL KlubTV2M1M4 SportM5Pesti TVSláger TVTV4
A vizsgált műsoridő időtartama (perc) 264960 264960 264960 44640 44640 44640 44640 43200 43200
A támogatói üzenetek időtartama (perc) 709 2154 3759 33 211 45 1 49 32
A támogatói üzenetek műsoridőre vetített aránya (%) 0,26% 0,81% 1,41% 0,07% 0,47 0,10% 0 0,11% 0,07%

Az egy-egy hónap erejéig szemlézett televízióknál a támogatások aránya a műsoridőhöz képest 0,0-0,47 százalék között ingadozott. Az M1 és a Pesti TV eredményének hátterében az áll, hogy műsorkínálatukban olyan produkciók dominálnak, melyek az Mttv. 28. § (1) bekezdése értelmében nem támogathatók.

A támogatói kommunikáció módozatai

A szponzorcégek/márkák szerepeltetésekor a médiaszolgáltatásnak be kell tartania az Mttv. 26. § (3) bekezdésében foglaltakat. Eszerint a támogatói üzenet megjelenítése – a műsorszám jellegét és tartalmát nem sértő módon – a műsorszámmal egyidejűleg, a műsorszámot megelőzően és a végét követően történhet. Ezt a klasszikus megjelenési formát választotta a hirdetők túlnyomó többsége (70.401 eset, 81,3%).

A támogatás és a termékmegjelenítés határán helyezkedik el a díj- és nyereménytárgyak bemutatása, amikor rövid ismertetés céljából megjelenhet a díj vagy a nyeremény, azonban a reklám fogalmi kritériumai ekkor sem valósulhatnak meg. Féléves összesítésben 13.415 díj- és nyereménybemutatást azonosítottunk be, ami a támogatói üzenetek 15,4 százalékát fedte le. A minta állandó szereplői közül a Duna TV 3.864, az RTL Klub 2.961, a TV2 pedig 5.893 nyereményüzenetet mutatott be.

Az egy-egy hónap erejéig vizsgált televíziók közül az M4-Sport 256, az M5 pedig 443 nyereményüzenettel jelentkezett, míg velük ellentétben az M1, a Pesti TV, a Sláger TV és a TV4 kínálatában ez a szponzorációs megoldás nem fordult elő. A díj- és nyereménytárgyakat 436 cég jegyezte, felajánlásaikat pedig 613 féle szpottal kommunikálták. E cégek (6. táblázat), illetve a leggyakrabban előforduló szpotok sorrendjét (7. táblázat) az alábbi táblázatok foglalják össze:

6. táblázat: A legtöbb díj- és nyereménytárgy bemutatásával szereplő cég – Top 10
Díjat, nyereményt felajánló cégMegjelenés esetszáma
Alveola Kft. 748
Royalsect Zrt. 541
M-GEL Hungary Kft. 460
Szabad Tér Színház 421
Sweet-Line 98 Kft. 362
Grape Wine Kft. 319
Ever&Ever Kft. 288
Pharmaherb Kft. – Györgytea Kft. 281
Diego Kereskedelmi Kft. 269
www.szallas.hu 260
7. táblázat: A leggyakrabban bemutatott díj- és nyereménytárgy üzenetek – Top 10
Díjat, nyereményt felajánló cégMegjelenés esetszáma
Városmajori Színházi Szemle – a szabadtéri kikapcsolódás támogatója 419
My Aloe ajándékcsomag 360
Dia-Wellness és Paleolit termékekből álló ajándékcsomag 320
La Fiesta borválogatás 308
Diego vásárlási utalvány 269
Babyliss és Note termékek ajándékcsomagban 251
Berkemann – Az igazán kényelmes lábbeli 249
Babyliss szépészeti eszközök nyeremény 233
Royal Cider válogatás 231
Kabiri Szőnyegház – szőnyegek 225

A nyereményt bemutató hirdetések 64 műsorcímre irányultak, a legtöbb a Duna TV Család-barát (1.863 szpot) és Balatoni nyár (1.612), illetve az RTL Klub Reggeli (1.169) magazinjához, valamint a TV2 Sztárban sztár (1.075) zenés szórakoztató műsorához kötődött. A legtöbb nyereményt a szabadidő (2.548 szpot), a szolgáltatás (2.137 szpot) és az élelmiszer (2.011 szpot) szektor képviselői ajánlották fel.

A támogatói megjelenésnek közkedvelt formája az ún. miniprogram. A miniprogramok informáló, legtöbbször edukációs célú műsorelemek, melyek főbb jellemzőjeként említhető, hogy időtartamuk 60 másodperc, és indirekt módon jelenik meg bennük a támogató cég/termék üzenete. A vizsgált időszakban a következő miniprogramokat (2.743 eset) regisztráltuk – kizárólag – a TV2 kínálatában (8. táblázat):

8. táblázat: 2020 második felében beazonosított miniprogramok – Top 10
CsatornaA miniprogram címeTámogatóEsetszám
TV2 Pollenjelentés Meda Pharma Hungary Kft. 924
TV2 Magyar Turisztikai Szövetség Magyar Turisztikai Szövetség 233
TV2 Szerencsepercek Szerencsejáték Zrt. 206
TV2 E-matrica tudnivalók Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. 186
TV2 Csalóakadémia Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács 131
TV2 Magyarország Kormánya Magyarország Kormánya 116
TV2 Magyar Turisztikai Ügynökség Magyar Turisztikai Ügynökség 107
TV2 Otthonunk energiája NKM Nemzeti Közművek Zrt. 80
TV2 Épületek, építmények, legendák A-Híd Zrt. 78
TV2 Közjegyző előtti egyezség Magyar Országos Közjegyzői Kamara 70
TV2 Digitális Átállásért Digitális Átállásért Nonprofit Kft. 70

A támogatói üzenetek megjelenési formái

A támogatói üzeneteket a megjelenésük alapján két csoportba soroltuk. „Álló”besorolást kaptak (45.877 szpot) azok, amelyeknél csupán a szponzorcég neve, esetleg logója tűnt fel egy-egy állókép erejéig (9. táblázat).

9. táblázat: A támogatói üzenetek megjelenési formái, darab (N=86.559)
  Duna TVRTL KlubTV2M1M4 SportM5Pesti TVSláger TVTV4
Álló 5568 15102 22548 171 1266 450 14 758 0
Mozgó 2746 11580 24488 265 1364 23 0 12 204

Azok a megjelenítések, amelyekhez a megnevezés mellett valamilyen kreatív elem is társult (pl. animáció, élőszereplős megoldás, támogató termékének jelenetbe helyezése), „mozgó” minősítést kaptak (40.682 eset). A vizsgált időszakban a – Csepel Önkormányzata – Sikerre hangolva c. játszótéri filmmontázs bizonyult látványban a legösszetettebb üzenetnek, ami 47 alkalommal kapcsolódott a TV2 Az építkezők c. magazinjához.

A támogatói üzenetek hossza és gyakorisága

A szponzorcégek üzeneteinek hossza 1-34 másodperc között váltakozott, átlagosan pedig öt másodpercet tettek ki. Leghosszabbnak (34 mp) a Cewe fotókönyv hirdetése bizonyult, amely az RTL Klub Reggeli magazinjához kötődött. Ezzel szemben 10.132 esetben a kereskedelmi üzenet csak 1-3 másodperc terjedelmű volt, és csupán a támogató cég nevét/logóját tartalmazta.

2020 második hat hónapjában 1.915 féle támogatói üzenettel szerepeltek a szponzorok. Hirdetéseik közül 457 csak egy-két alkalommal fordult elő, ezzel szemben öt szpot ezret is meghaladó esetszámban került közzétételre (10. táblázat).

10. táblázat: A leggyakrabban szereplő támogatói üzenetek – Top 10
Támogatói üzenet elnevezéseMegjelenés esetszáma
Baumit hideg burkolási rendszer 1460
Austrotherm hőszigetelő anyagok – Időtálló minőség 30 éve 1298
Stavmat logó – Mindent egy kézből! 1118
Velux tetőtéri ablakok – Engedje be a napfényt és a friss levegőt! 1071
NN Biztosító – Készüljön fel velünk a váratlan helyzetekre! 1067
Ravak 931
Allergodil – A pollenjelentés és az irritációmentes allergiaszezon támogatója 926
Danubia Terrán cserép 901
Stavmat Építőanyag Webáruház – stshophu 862
Murexin – tökéletes fuga minden időben 848

A támogatói üzenetekkel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy 18 hirdető gyorsan alkalmazkodott a járványhelyzet jelentette kihívásokhoz, hiszen 28 féle szponzorüzenetben helyzetspecifikus tartalmakat jelenítettek meg, összesen 538 alkalommal (11. táblázat).

11. táblázat: A Covid-19-re utaló támogatói üzenetek – Top 10
Támogatói üzenet elnevezéseMegjelenés esetszáma
Roland.hu – maszkos férfi 114
Immunetec alkoholmentes kézfertőtlenítő krém 84
#EuropaiakaCOVID19Ellen – EU zászló 77
Goviral arcmaszk válogatás nyeremény 46
Cleanme.life kézfertőtlenítők + kézmosás 34
Roland.hu – maszkos nő 28
Sláger FM logó – Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk a zenére! 27
Goviral maszkok 24
Maszk Pont ajándékcsomag nyeremény 20
Grabo Sept fertőtlenítőszerek 14

A támogató cégek száma

A vizsgálat során összesen 1.228 támogató céget azonosítottunk be (12. táblázat), közülük 208 (22,4%) mindössze egy-három alkalommal került képernyőre, ezzel szemben három kétezret is meghaladó esetszámban (13. táblázat) szólt a nyilvánossághoz.

12. táblázat: A támogatói üzenetet jegyző cégek száma médiaszolgáltatásonként
Duna TVRTL KlubTV2M1M4 SportM5Pesti TVSláger TVTV4
194 524 675 21 34 21 2 12 1
13. táblázat: A leggyakrabban előforduló támogató cégek – Top 10
Támogató cégMegjelenés esetszáma
Austrotherm Kft 3003
Baumit Kft 2106
Velux Magyarország Kft 2011
Stavmat Építőanyag Kereskedelmi kft 1987
Aldi 1903
Leier Hungária Kft 1813
Mediterran Magyarország Kft 1328
Ever&Ever Kft 1305
NN Biztosító Zrt 1276
Richter Gedeon Nyrt 967

Csatornahűség

A műsortámogatásban részt vevő cégek meghatározó többsége (1.013 cég, 82,4%) csupán egy televíziónál kötelezte el magát, ezzel szemben a Porsche, a Wellis, a wpcmarket.hu és a Heineken négy televízió kínálatában is feltűnt támogatóként a félév során.

A legtöbb műsoridőt vásárló támogatók

22 hirdető egy órát is meghaladó műsoridő felett rendelkezett féléves vetítésben, de közülük is kiemelkedett az Austrotherm Kft. (3:42:30 óra), a Baumit Kft. (2:36:56 óra) és a Velux Magyarország Kft. (2:29:46 óra) aktivitása.

A legtöbb támogatót vonzó műsorszám

A szponzorálást jegyző 1.228 társaság közül 134 az RTL Klub Édesítő, 107 a Reggeli és 92 az Életmódkalauz c. műsoraihoz társult. A TV2-nél az Életmódi c. magazin állt a hirdetők figyelmének centrumában, hiszen 86 cég támogatta, a közszolgálati Duna TV Család-barát című magazinjának bemutatását pedig 76 hirdető segítette elő (14. táblázat).

14. táblázat: A legtöbb támogató céget vonzó műsorszám – Top 10
MédiaszolgáltatásA műsorszám címeA műsorszámot támogató cégek száma
RTL Klub Édesítő 134
RTL Klub Reggeli 107
RTL Klub Életmódkalauz 92
TV2 Életmódi 86
TV2 Trendmánia 83
Duna TV Család-barát 76
TV2 Több mint testőr 58
TV2 Mintaapák 53
TV2 Mokka 52
RTL Klub Az év hotele 42

Szokatlan, hogy egy televíziós vígjátéksorozat – Mintaapák - helyet kapjon a legtöbb támogató céget vonzó műsorszám toplistáján. Az augusztus végén kezdődött vígjátéksorozatot összesen 53 hirdető támogatta. A formátum indulásakor még csupán hét szponzort vonzott, azonban a további hónapokban folyamatosan nőtt a nézettsége és ezzel párhuzamosan a hirdetők érdeklődése is, ennek következtében az epizódok elkészültét segítő társaságok száma havonta 19-23 között váltakozott.

A legtöbb támogatói kontaktussal érintett műsorszám

A támogatási gyakorlatot feltérképező vizsgálatok hosszú ideje a TV2 Időjárás-jelentéséhez (18.934 db), az RTL Klub Reggeli magazinjához (3.871 db), Időjárás-jelentéséhez (3.247 db) és a Duna TV Balatoni nyár (2.728 db) programjához kapcsolódó hirdetési aktivitást igazolják vissza (15. táblázat).

15. táblázat: A legtöbb támogatói kontaktussal érintett műsorszám – Top 10
MédiaszolgáltatásA műsorszám címeA műsorszámot támogató cégek száma
TV2 Időjárás-jelentés 18934
RTL Klub Reggeli 3871
RTL Klub Időjárás-jelentés 3247
Duna TV Balatoni nyár 2728
RTL Klub A konyhafőnök 2490
RTL Klub A konyhafőnök VIP 2347
TV2 Sztárban Sztár 2243
Duna TV Család-barát 2048
RTL Klub Drága örökösök 1967
TV2 Mintaapák 1955

A fentiekkel ellentétben, a műsorcímek 22 százalékához csupán egy-két támogatói kontaktus kapcsolódott. Az egy-egy hónapig vizsgált televíziók közül az M4-Sportnál a labdarúgó mérkőzések (389 szpot), az M5 kínálatából az Ön is tudja? c. játék (386 szpot), a Sláger TV műsorai közül az Eszem-iszom dínom-dánom c. mulatós alkotás (352 szpot), míg a TV4 műsorpalettájáról a Murdoch nyomozó c. sorozat (48 szpot) epizódjai mellett tűnt fel a legtöbb támogatói üzenet.

A támogatói üzenetben szereplő termékek és szolgáltatások szektor szerinti megoszlása

A támogatói üzenetek kategorizálásakor a Nielsen Közönségmérés Kft. módszerét vettük alapul, azaz főszektor szintjén is besorolásra kerültek a szpotban szereplő termékek és szolgáltatások. A reklámköltésekről szóló kutatások szerint 2020 második felében a gyógyhatású készítmények, a kereskedelem és az élelmiszer szektor képviselői költötték a legtöbbet direkt reklámra. Ezzel a sorrenddel csak részben mutat egyezőséget a támogatásra legtöbbet invesztáló szektorok élmezőnye. Az adatok szerint megőrizte vezető pozícióját az ipar/mezőgazdaság szektor 17.546 kontaktussal, köszönhetően az építőipar kimagasló aktivitásának. Az élelmiszer szektor képviselői kerültek a második helyre 9.436 előfordulással, míg a harmadik helyre a szolgáltatás szektor került 9.121 szpottal (1. ábra).

1. ábra: A támogatói üzenetben feltűnő termék és szolgáltatás szektor szerinti megoszlása 2020 második félévében (N=86.559). Az ábrázolt adatok a kép alatti táblázatban érhetők el.

16. táblázat az 1. ábrához: A támogatói üzenetben feltűnő termék és szolgáltatás szektor szerinti megoszlása 2020 második félévében (N=86.559)
Termék/szolgáltatásMegjelenés
Ipar/mezőgazdaság 17546
Élelmiszer 9436
Szolgáltatás 9121
Kereskedelem 7443
Gyógyhatású készítmények 7163
Közlekedés 6364
Élvezeti cikkek 5146
Szabadidő 4453
Lakásfelszerelés 4054
Öltözködés/kiegészítők 3686
Pénzintézetek 3020
Szépségápolás 2597
Tömegtájékoztatás 1968
Besorolatlan 1313
Telekommunikáció 1066
Háztartási gép 992
Háztartási cikk 696
Szórakoztató elektronika 155
Oktatás-képzés 154
IT 119
Irodafelszerelés 42
Babaápolás 25

A koronavírus járvány következtében jelentősen hanyatlott a reklámpiac. A csökkenő hirdetői aktivitás azonban nem egyformán érintette a különböző szektorokat. 2019 második félévében az ipar/mezőgazdaság (13.763 eset), a szolgáltatás (11.727), az élelmiszer (8.924), a kereskedelem (7.168) és a szabadidő (7.059) szektor képviselői álltak a rangsor élén. 2020 második felében a szolgáltatás szektor 22 százalékos, míg a szabadidő szektor 36,9 százalékos visszaesést könyvelhetett el, ami egyértelműen a járványhelyzet számlájára írható (vendéglátóhelyek bezárása, utazási, pihenési és szórakozási lehetőségek beszűkülése).
Felmérésünk során azt is vizsgáltuk, hogy a napi fogyasztási cikkek (FMCG) előállítói mekkora súllyal szerepeltek a támogatók között. Az FMCG szektorokba tartozók összesen 25.063 támogatói szpottal képviseltették magukat a vizsgált időszakban. Ebben a rangsorban az élelmiszer (9.436), a gyógyhatású készítmények (7.163) és az élvezeti cikkek (5.146) kerültek a lista élére. 2019 második felében az FMCG szektorok képviselői 19.724 támogatói szpottal rendelkeztek. A két időszak összevetésekor kirajzolódik, hogy az FMCG-termékek előállítói közül csupán a babaápolási termékeket (151 vs. 25 kontaktus) forgalmazók részvétele csökkent, ezzel szemben az élvezeti cikkek (2.708 vs. 5.146 kontaktus) gyártói közel a kétszeresére növelték a jelenlétüket.

A támogatói üzenetek megoszlása a hét napjai között

A vizsgálati minta állandó szereplői kiegyenlített megoszlásban vonultatták fel a támogatói üzeneteiket hétköznapokon, hétvégenként azonban mindhárom csatornánál jelentősen visszaesett a volumen. 2020 második felében a televíziók egyaránt szerdán tették közzé a legtöbb támogatást, amelyek az összes hirdetés 18 százalékát fedték le a Duna TV-nél, 16 százalékát az RTL Klubnál és 17 százalékát a TV2-nél (2. ábra).

2. ábra: A támogatói üzenetek megoszlása a hét napjai között (N=82.032). Az ábrázolt adatok a kép alatti táblázatban érhetők el.

17. táblázat a 2. ábrához: A támogatói üzenetek megoszlása a hét napjai között (N=82.032)
  Duna TVRTL KlubTV2
hétfő 922 3743 7044
kedd 1344 4197 7887
szerda 1465 4237 7985
csütörtök 1353 4199 7830
péntek 1427 4094 7089
szombat 1051 3536 4861
vasárnap 752 2676 4340

A támogatói üzenetek műsorórák szerinti megoszlása

Idősoros adataink azt támasztják alá, hogy tendencia-szerűen a reggeli órákban mutatják be a legtöbb támogatói kommunikációt a televíziók. Ez alól 2020 második fele némiképp kivételt jelent, hiszen a Duna Televízió 10-12 óra között tűzte műsorára szponzorüzeneteinek 32 százalékát, az RTL Klub 20-22 óra között adta közre hirdetéseinek 15 százalékát (3.901), míg a TV2-nél a 7-9 óra közötti időintervallumban szerepelt a legtöbb (9.297) támogatói üzenet, mely az összes szpot közel 20 százalékának felelt meg (3. ábra).

3. ábra: A támogatói üzenetek műsorórák szerinti megoszlása (N=82.032). Az ábrázolt adatok a kép alatti táblázatban érhetők el.

18. táblázat a 3. ábrához: A támogatói üzenetek műsorórák szerinti megoszlása (N=82.032)
  Duna TVRTL KlubTV2
0-1 óra 26 601 361
1-2 óra 43 928 76
2-3 óra 16 833 5
3-4 óra 0 97 1588
4-5 óra 954 59 244
5-6 óra 944 298 662
6-7 óra 605 983 4911
7-8 óra 137 1712 4529
8-9 óra 166 2022 4768
9-10 óra 136 1046 596
10-11 óra 1372 753 1663
11-12 óra 1282 1384 4380
12-13 óra 169 1862 3862
13-14 óra 128 1671 582
14-15 óra 124 1425 742
15-16 óra 130 1259 771
16-17 óra 146 1083 2397
17-18 óra 478 957 4483
18-19 óra 572 419 735
19-20 óra 300 1261 1644
20-21 óra 243 1844 3701
21-22 óra 100 2057 2032
22-23 óra 166 1522 1463
23-24 óra 77 606 841

A támogatott műsorszámok műfaja

A Duna Televízió, az RTL Klub és a TV2 műsorkínálatában beazonosított támogatói kontaktusok az alábbi műfaji kategóriákhoz kötődtek (4. ábra).

4. ábra: Szponzorüzenetek megoszlása a támogatott műsor műfaja szerint. Az ábrázolt adatok a kép alatti táblázatban érhetők el.

19. táblázat a 4. ábrához: Szponzorüzenetek megoszlása a támogatott műsor műfaja szerint
A támogatott műsor műfajaMegjelenés
időjárás-jelentés 23238
reality 7942
magazin – reggeli információs 7644
sorozat 7631
magazin – életmód 4210
magazin – szolgáltató 3769
film – mozi 3746
szórakoztató műsor 3101
magazin – szórakoztató 2808
miniprogram 2742
egyéb zenei műsor 2514
játék, vetélkedő 2327
gasztronómiai műsor 1836
magazin – utazási 1781
magazin – autós 1399
egyéb információ  1089
kvíz 610
magazin – otthon 413
szerencsejáték-sorsolás 380
magazin – tudományos 366
magazin – innovációs 361
talk-show 321
riport, interjú 318
magazin – környezetvédelem 286
sportközvetítés 279
egyéb művészet, tudomány, kultúra 276
magazin – sztár 146
érdekvédelmi riport 123
magazin – kulturális  94
műsorajánló 66
magazin – gazdasági 65
magazin – kulturális 50
film – ismeretterjesztő 37
fílm – dokumentum 24
magazin – mezőgazdasági 23
kabaré 6
magazin – gyermek 4
magazin – ismeretterjesztő 4
magazin – sport 3

Összefoglalás

2020 második hat hónapjában kilenc televízió műsorában 86.559 szponzorüzenetet azonosítottunk be. A legnagyobb eléréssel rendelkező televíziók összesen 82.032 támogatói kommunikációval jelentkeztek, közülük is a TV2 vonultatta fel a legtöbbet (47.036 szpot), majd az RTL Klub (26.682 szpot) és a Duna TV (8.314 szpot) következett a sorban. A támogatásokra biztosított idő teljes műsoridőre vetített aránya a Duna TV esetében 0,26, az RTL Klubnál 0,81, a TV2-nél pedig 1,41 százalékot ért el.

A médiaszolgáltatásoktól származó információk szerint ősszel már egyetlen tervezett műsor sem maradt el, hiszen a fokozódó járványhelyzet és a korlátozások mértéke nem érte el a tavasszal elrendelt védelmi intézkedések szigorúságát, azok csak megnehezítették, de nem lehetetlenítették el a forgatásokat (5. ábra).

5. ábra: A támogatói üzenetekre fordított műsoridő hossza 2016, 2017, 2018, 2019 és 2020 második felében. Az ábrázolt adatok a kép alatti táblázatban érhetők el.

20. táblázat az 5. ábrához: A támogatói üzenetekre fordított műsoridő hossza 2016, 2017, 2018, 2019 és 2020 második felében
  Duna TVRTL KlubTV2
2016. II. félév 7:23:48 28:26:44 70:15:37
2017. II. félév 8:55:17 33:05:30 62:34:40
2018. II. félév 9:32:44 31:30:02 64:14:03
2019. II. félév 14:33:27 33:40:52 56:40:39
2020. II. félév 11:48:38 35:53:30 62:39:10