Médiajogi perbeszédversenyen zsűriztünk

Published: 9 December 2019

2019. december 4. és 6. között került megrendezésre az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a University of Oxford által alapított Monroe E. Price Media Law Moot Court Competition médiajogi perbeszédverseny regionális válogatófordulója.

A versenyen a Dél- és Közép-Kelet-európai régióból a médiajog, a szólásszabadság, az adatvédelem és az infokommunikáció iránt érdeklődő hallgatók mérik össze jogi tudásukat és érvelési készségeiket angol nyelven. A csapatokat minden meccsen egy három fős zsűri értékelte, akik a szakterületükön elismert – magyar és külföldi – jogászok, egyetemi oktatók, korábbi perbeszédversenyen résztvevő versenyzők és gyakorló szakemberek.

Photo_2019_12_04_11_44_04.jpg

A versenyen a Médiatudományi Intézet két munkatársa, Monori Zsuzsanna és Papp János Tamás is zsűritagként vett részt, és igyekeztek a résztvevő csapatok számára hasznos szakmai értékelést és útravalót adni.

Photo_2019_12_04_13_03_24.jpg

A regionális fordulón végül az ELTE csapata nyerte az első helyet, második lett a horvát University of Rijeka csapata, a bronzérmet pedig az orosz National Research University hallgatói kapták. Gratulálunk a díjazottaknak, és sok siker kívánunk a magyar csapatnak az oxfordi világdöntőn!