A Szilícium-völgy és az újságírás

Published: 24 June 2015

A 21. században a világ hírei új csatornákon keresztük érkeznek a befogadókhoz. A közösségi média óriásai is igyekeznek bekapcsolódni a folyamatba, hiszen az olvasottság erősíti a reklámbevételt és ezen keresztül a különböző márkákhoz való kötődést is.

A Szilícium-völgy nagy cégei – a Facebook, a Youtube, a Twitter vagy az Apple – újabban újságírókat vesznek fel, vagy keresik az ismert médiamárkákkal történő együttműködés lehetőségét. Ezzel a hirdetéseiknél eltöltött időt, illetve a látogatók márkakötődését, valamint természetesen a reklámbevételt szeretnék növelni.

A Twitter esetében a cél: új felhasználók elérése. A közelmúltig szigorúan titkos „Lightning“- projekttel („Villám“) a cég szolgáltatásait a nem-használók, illetve az alkalmi felhasználók számára szeretné vonzóbbá tenni. Lényegében véve, a Twitter egyes eseményekhez tartozó érdekes és releváns fotókat, videókat tartalmazó tweet-eket akar összeállítani. A tervek szerint ezek között lehetnek előre tervezhető események, mint a sportrendezvények, vagy például az Oscar-gála, de akár olyanok is, amelyekre nem lehet számítani, ez utóbbiak esetében a Twitter a leggyorsabb hírcsatornává válhat azáltal, hogy felhasználói helyszíni szemtanúként közelebb vannak a történésekhez, mint a hivatalos tudósítók. Az alkalmazás különlegessége lesz, hogy olyanok számára is hozzáférhető lesz, akik nem rendelkeznek Twitter-fiókkal. A közösségi portál számára a kezdeményezés lényege, hogy a sok ember, aki a Villám-eseményeket olvassa, azokat olyan érdekesnek tartja, hogy a Twitter (gyakrabban) kezdi használni.

Fentiekkel közel egyidőben a Youtube is létrehozott egy hírportált: Newswire oldalon a felhasználók szemtanúk által készített videókhoz is hozzáférhetnek. Erre korábban is volt lehetőség, ám az új alkalmazás az egy csokorba tartozó videókat összegyűjti, megkönnyítve ezáltal a média és a felhasználók dolgát a releváns beszámolók megtalálásában. Fejlesztői a portál fontos többleteként hangsúlyozzák, hogy minden megjelenő hír valóságtartalmát ellenőrzik, a téves információk elkerülése végett, annak érdekében, hogy a hírszolgáltatás minősége és ezzel együtt a felhasználók médiába vetett bizalma javulhasson.

Az Apple az új News-App első terveivel akar a hír-üzletbe beszállni. Az elképzelések szerint nemcsak külső hírek csoportosításáról van szó, hanem ezek – megfelelő feltételek mellett történő – értékesítéséről is. (Ezek közül figyelemre méltó, hogy az Apple az RSS-feedet használná az információk továbbítására, amely milliónyi olvasót jelent, honorárium és reklámbevétel nélkül, az esetleges jogi következményeket a felhasználóra hárítva.) Vannak olyanok azonban, akik számára vélhetően megéri az együttműködés: az applikációval kapcsolatban a cég partneri kapcsolatba lép többek között a New York Times-szal, a Daily Mail-lel, illetve a Condé Nast médiabirodalommal, amelyhez más mellett a Wired is tartozik. Az Apple az alkalmazás piacra dobását a 2015 őszére tervezi.

A Facebook az Instant-cikkekkel lépett egyet előre. A cég újságírói tartalmak teljes beágyazása céljából történő együttműködése olyan médiamárkákkal, mint a New York Times, szintén a közelmúltban kezdődött. Az oldalon tapasztalható aktivitás a következő hetekben vélhetően erősödni fog.

Mint a fenti hírek is mutatják, a közösségi média a felhasználók elérésére való törekvése közvetlen és gyors, kérdés azonban, hogy a felhasználóknak milyen mértékben tudnak és akarnak befolyást engedni a világból hozzájuk érkező információk folyamának.