Legfontosabb tudnivalók az előfizetői szerződésről, annak megkötéséről és módosításáról, illetve megszűnéséről

A Média- és Hírközlési Biztos tájékoztatása, 2021. június

Published: 29 June 2021

Az előfizetői szerződés az elektronikus hírközlési szolgáltató (szolgáltató) és az előfizető között jön létre, a nyilvánosan, tehát bárki által elérhető vezetékes telefon, mobil internet és telefon, televízió és mindezek különféle csomagjai igénybe vétele tárgyában.

A szerződés az egyedi előfizetői szerződésből és az általános szerződési feltételekből (ÁSzF) áll. Tartama lehet határozatlan vagy határozott, ún. hűségidős. Ez utóbbi 12 hónapra köthető, illetve 24 hónapra, ha készülékvásárlásra is sor kerül. Automatikusan nem, csak az előfizető kifejezett nyilatkozata alapján hosszabbodhat meg. Üzleti előfizetés körében a szabályoktól el lehet térni. Az előfizetői jogviszonyra vonatkozó szabályok 2021. júliusától módosultak, erről a Változik a hírközlési szabályozás, változik az Ön szerződése is című cikkben olvashat bővebben

A szerződés létrejötte

A szerződés létrejöhet jelenlévők és távollevők között is, az ÁSZF szerint írásban, szóban, valamint ún. ráutaló magatartással. Erről bővebben itt olvashat: Milyen módon köthető előfizetői szerződés? A szerződéskötés előtt az ügyfél részletes előzetes tájékoztatást és egy összefoglalót kap a szerződéses adatokról.

A szerződés módosítása

A szolgáltató csak a szerződésben illetve az ÁSZF-ben meghatározott feltételek esetén, akkor módosíthatja egyoldalúan a szerződést, ha a változás

  • nem eredményez lényeges módosítást; illetve az az előfizető számára kedvező;
  • jogszabályváltozáson vagy hatósági döntésen alapszik;
  • a szolgáltató körülményeiben előre nem látható lényeges változás miatt szükséges;
  • a műsorcsatornák összetételét érinti.

A módosításról annak életbe lépése előtt 30 nappal kell értesíteni az előfizetőt, aki 45 napon belül azonnali hatállyal, jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a szerződést, ha a módosítás számára hátrányos rendelkezést tartalmaz, vagy ha így már nem áll érdekében a szerződés fenntartása. Nincs lehetőség felmondásra akkor sem, ha az adminisztratív jellegű.

Az egyoldalú szerződésmódosításról bővebben itt olvashat: Az egyoldalú szerződésmódosítás

A szerződést a felek közösen bármikor módosíthatják, ezt bármelyik fél kezdeményezheti. Ha erre a szolgáltató tesz ajánlatot,  az előfizetőt közérthetően tájékoztatnia kell arról, hogy milyen feltételekkel, miképp változna meg és hogyan kerülne sor a módosításra. Erről bővebben itt olvashat: Egyoldalú szerződésmódosítás

Az ajánlatot az előfizető visszautasíthatja, illetve azt szóbeli illetve írásbeli nyilatkozattal elfogadhatja. Nem minősül elfogadásnak, ha a szolgáltatást továbbra is igénybe veszi, a díjat továbbra is fizeti!

Az előfizetők a szerződés módosítását az ÁSZF-ekben meghatározott esetekben kezdeményezhetik: előfizetés átírása, hívószám megváltoztatása, díjcsomag vagy a szolgáltatások körének módosítása, az előfizetői minőség változása (egyéni előfizetőről üzleti előfizetővé váltás és fordítva), illetve a feltöltőkártyásról havi díjas előfizetésre váltás eseteiben. További tudnivalók itt érhetők el: Az előfizető által kezdeményezett kétoldalú szerződésmódosítás

A legáltalánosabb eset a helyhez kötött vezetékes szolgáltatások (pl. internet) áthelyezésére vonatkozó igény, amiről a szolgáltatótó 15 napon belül dönt. Ha a szolgáltató az új címen rajta kívül álló ok miatt nem tudja teljesíteni az igényt, az előfizető 15 napon belül jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a szerződést – a határozott idejűt is.

Az áthelyezésről bővebben a Tudnivalók a szolgáltatás áthelyezéséről, külön figyelemmel a hűségidős szerződésekre című cikkben olvashat.

Az előfizetői szerződés megszűnése

A szerződés a felek külön intézkedése nélkül (automatikusan) megszűnik a jogszabályban (és ennek megfelelően az ÁSZF-ben) meghatározott feltételekkel, az alábbi esetekben:

  • az előfizető halálával (ha más jogosult nem lép a helyébe), az előfizető cég illetve a szolgáltató jogutód nélküli megszűnésével illetve a szolgáltató együttműködő partnerének a megszűnésével akkor, ha a szolgáltató a szolgáltatás nyújtásához annak hálózatát használta;
  • szolgáltatóváltással, illetve a számhordozással;
  • az előfizető által kezdeményezett, hálózatátengedéssel történő szolgáltató-váltáskor, amikor az új szolgáltatóval kötött szerződés hatályba lép;
  • ha a szolgáltatás megkezdése az előfizető érdekkörében álló okból nem volt lehetséges.

Az ún. feltöltőkártyás mobiltelefon szolgáltatásra kötött szerződés az abban meghatározott idő elteltével szűnik meg. Ha az előfizető az egyenleget újra feltölti, új szerződés jön létre - a korábbi automatikusan megszűnik -, de az előfizető hívószáma megmarad. (Ha újabb feltöltésre nem kerül sor, a fel nem használt egyenleg kérésre 1 éven belül visszajár.)

2021. július 1-jétől új szabály lépett életbe az e-mail fiókokra vonatkozóan. A szerződés megszűnése esetén az előfizető kérésére a szolgáltatónak a felmondástól számított legalább 6 hónapig díjmentesen biztosítania kell a hozzáférést az e-mail címre érkezett üzentekhez illetve a beérkezőket az előfizető által megjelölt új címre kell továbbítania. A szerződés megszűnésével kapcsolatos tudnivalókról bővebben itt olvashat: A szerződés megszűnése

Az előfizetői szerződés megszüntetése

A szerződést bármelyik fél, az előfizető és a szolgáltató is felmondhatja. Az előfizető a határozatlan idejű szerződést is bármikor felmondhatja jogkövetkezmények nélkül, de ha a hűségidős szerződést mondja fel, kötbérfizetési kötelezettség keletkezik. Erről bővebben itt olvashat: A megszüntetés

A szolgáltató a szerződést rendes és rendkívüli felmondással szüntetheti meg. A rendes felmondást legalább 60 nappal korábban kell közölni, azt nem kell indokolni. Rendkívüli felmondás esetén a felmondási idő 15 vagy 5 nap, illetve azonnali is lehet.

A szolgáltató 15 napos határidővel felmondhatja a szerződést az előfizető szerződésszegése, díjtartozása esetében is. Feltöltőkártyás mobiltelefon szolgáltatás körében bizonyos esetekben 5 napos, más esetben azonnali hatállyal jogosult (sőt köteles!) megszüntetni a szerződést. A szolgáltató meghatározott okból másik szolgáltató kérelmére is felmondhat.

Hasznos link:

Kisokos