100 éve történt – IV. Károly király húsvéti visszatérési kísérlete a sajtó tükrében

Published: 10 March 2021

1921-ben cenzúra volt érvényben Magyarországon. A leggyorsabb hírforrás a nagyközönség számára akkoriban a napilapok voltak, amelyeket közvetlenül a háború után egyéb nehézségek is sújtottak (papírhiány, a megjelenésre vonatkozó korlátozások stb.). Tudósítani mégis kellett, amennyire lehetett.

100 évvel ezelőtt, 1921. március 26-án, nagyszombaton, IV. Károly utolsó megkoronázott magyar király svájci kényszertartózkodási helyéről váratlanul Magyarországra jött azzal a céllal, hogy átvegye uralkodói jogait. A királyt – a történeti kutatás jelen állása szerint – miden bizonnyal vezető francia politikusok buzdították, hogy üljön vissza a magyar trónra. Ha sikerül fait accompli-t („befejezett tény”-t) teremtenie – szólt a megbízás –, akkor a nagyhatalmak támogatják ebben. A kisantant minden bizonnyal tiltakozni fog, de azzal nem kell törődni, mert az antant vezető hatalmai – Franciaország és Anglia – le fogják őket csillapítani. A király a szombathelyi püspöki palotába érkezett, innen másnap autómobilon a Budai Várba hajtatott. Horthy Miklós kormányzót a hatalom átadására szólította fel. Horthy azonban nemzetközi bonyodalmakra, a királynak az országban maradása esetén a szomszédos országok háborús támadásának veszélyére hivatkozva, megtagadta a hatalom átadását és a királyt arra kérte, hogy hagyja el az ország területét. Károly visszatért Szombathelyre, az országból azonban – befolyásos támogatóiban bízva – csak többnapi vajúdás után távozott. Belpolitikai tekintetben is nagyon kényes volt a helyzet, hiszen a kormánykoalíciót az inkább legitimista Kereszténypárt és a szabadkirályválasztó érzelmű Kisgazdapárt alkotta. Teleki Pál gróf, a regnáló miniszterelnök, és számos miniszter megjelent Szombathelyen a királynál és inkább IV. Károlyt támogatták. Ez pedig a kérdésben nagyon megosztott kormánykoalíció kényes egyensúlyának megbomlásával fenyegetett.

IV_Karoly_kiraly_eskutetele.jpg

IV. Károly magyar király eskütétele (Kép forrása)

Az alábbiakban megvizsgáljuk, hogy a korabeli újságolvasó mit tudhatott meg ezekről az eseményekről, továbbá hogy az egyes lapok politikai irányultsága mennyiben jutott kifejezésre a sikertelen restaurációs kísérlet kapcsán. Először bemutatjuk a sajtóirányítás helyzetét. Magyarországon ekkor ugyanis cenzúra működött, a kormánynak joga volt olyan cikkek megjelenését megtiltani, amelyeket az ország bel-, vagy külviszonyai tekintetében károsnak minősített.

A Friedrich-kormány 1919 őszén a sajtószabályozás terén is visszatért a forradalom előtti állapotokhoz,1 az 1914. évi sajtótörvényt és az azt korlátozóan kiegészítő rendeleteket2 vette irányadónak, azzal a nem lényegtelen eltéréssel, hogy az előzetes cenzúrát az ország egész területén megjelenő valamennyi sajtótermékre is kiterjesztette. 1920 augusztusában egy miniszterelnöki rendelet3 azzal is felhatalmazta a belügyminisztert, hogy „az ország belső rendjének és közbiztonságának, illetve külső politikájának érdekeit” veszélyeztető időszaki lapok megjelenését vagy terjesztését megtiltsa. A címe alapján csak a nyomtatáshoz szükséges rotációs újságpapír és az íves nyomópapír beszerzésével és elosztásával foglalkozott a Simonyi-Semadam-kormány egyik rendelete.4 Ennek 6. §-a azonban bújtatottan igen nagy horderejű rendelkezést tartalmazott. Kimondta ugyanis, hogy rotációs újságpapír és íves nyomópapír felhasználásával új időszaki lap nem jelenhet meg. Új időszaki lap indítására csak a miniszterelnök „rendkívüli méltánylást érdemlő esetekben” adhat engedélyt. Ezzel a kormányfő szabhatta meg, hogy a jövőben milyen új időszaki (évente legalább tízszer megjelenő) lapok jelenhetnek meg.

Felállították a Sajtóellenőrző (Miniszterközi) Bizottságot, amely a cenzúrahivatal feladatát látta el, átvéve a világháború idején működő Sajtóalbizottság szerepét. A Bizottság előzetesen véleményezte a sajtóközleményeket, de a megjelenésről – legalábbis elvileg – az ügyészség döntött.

Az előzetes cenzúra megszüntetésére csak 1921 decemberében került sor.5 A miniszterelnök lapengedélyezési jogosítványa, továbbá a belügyminiszternek a belföldi időszaki lapok megjelenésének, illetve terjesztésének megtiltására való felhatalmazása továbbra is érvényben maradt.

Négy napilapot vizsgálunk meg. A Budapesti Hirlapot, Rákosi Jenő lapját, a magyar birodalmi álmok szószólóját, amelynek jelmondata ez volt: „magyarosan, magyarul, magyarán”. A katolikus Központi Sajtóvállalat lapját, a Nemzeti Ujságot, ami konzervatív keresztény-nemzeti lapként egyértelműen a legitim királyság támogatója volt. Az Estet, a kor sikerlapját, az első igazi magyar bulvárlapot, amelyet a politikai hovatartozás nélküli gyors hírszolgáltatás és a szenzációk hozása jellemzett. A szociáldemokrata Népszavát, a legrégebbi napilapot, ami nemcsak a legitim királyság visszaállítását nem akarta, de egyenesen köztársaságpárti volt.

Húsvét lévén a lapok csak az ünnepek után március 30-án, szerdán jelentek meg először. A Magyar Távirati Iroda csak március 30-án adott ki tájékoztatást a király magyarországi tartózkodásáról. Ez azonban már csak a következő napi újságokban jelenhetett meg. A szűkebb politikai közvélemény, beleértve a politikai pártokat, természetesen már korábban tudomást szereztek a nem mindennapi eseményről, ami a Kisgazdapárt köreiben komoly felzúdulást okozott, képviselői 29-én a Nemzetgyűlés rendkívüli összehívását kezdeményezték, és összegyűjtötték az ehhez szükséges számú képviselő aláírását. A 30-ai lapok tudósítottak a Nemzetgyűlés tervezett összehívásáról, annak pontos okát viszont nem tudhatta meg az olvasó. „A kisgazdapárt értekezletén [...] [A] fölszólalók igen élesen fakadtak ki Teleki Pál gróf miniszterelnök és a kormány több tagja ellen.” – tudósított a Budapesti Hirlap. A kisgazdák „elhatározták, hogy a sürgős politikai ügyek megtárgyalása végett indítványt fognak tenni […], hogy a Nemzetgyűlést péntekre hívják össze. (Nemzeti Ujság, 1921, márc. 30.) Az Est számára annyira nem volt érdekes ez a hír, hogy csak egy nappal később, március 31-én hozta le. A Népszava pedig nem is írt az eseményről. Az Est kivételével a másik három lap március 31-én szó szerint leközölte az MTI tudósítását. „[...] A kormányzó az ország érdekének feltárása mellett rámutatott annak szükségességére, hogy a király az országot mielőbb hagyja el. A király a fővárosból azonnal el is utazott a nélkül, hogy bárki mással érintkezett volna. [...] Eddigi megállapítás szerint a király utazásáról egyetlen magyar tényezőnek sem volt előzetes tudomása s az felelőtlen befolyásra vezetendő vissza. Az egész országban teljes a nyugalom.” Különbség csak a címadásban volt. „IV. Károly Budapesten volt” (Budapesti Hirlap), „Őfelsége a király Budapesten járt” (Nemzeti Ujság), „IV. Károly budapesti tartózkodása” (Népszava). Április 1-jén ugyancsak Az Est kivételével az újságok az MTI alapján részletesen ismertették a király Szombathelyre érkezésének körülményeit, majd útját a Budai Várba, azt a tényt, hogy két és félórát tárgyalt a kormányzóval, majd többszöri defekt miatt igen hosszúra nyúlt visszaútját a szombathelyi püspöki palotába. Az Est április 1-jén még mindig csak arról tudósított, hogy „Teleki Pál holnap nyilatkozik a Házban. Készülődnek a pártok a holnapi ülésre”. Arról egyetlen szót sem ejt, hogy minderre Károly király magyarországi jelenléte miatt kialakult belpolitikai helyzet miatt kerül sor. Ez azért különös, mert az MTI tudósítása nyilván leadható lett volna, hiszen az már átment a kormányzati cenzúrán. Az Est délután megjelenő lap volt, tehát a többi lap reggeli megjelenése utáni eseményekről adott esetben már aznap tudósíthatott, viszont a többi reggeli lapban megjelenő tudósítások délután már nem mindig bírtak friss hírértékkel. Mindezt figyelembe véve is érthetetlen, hogy a király látogatásáról miért olyan későn vett csak tudomást. A Budapesti Hirlapnak, Az Estnek a Nemzetgyűlés április 1-jei üléséről történt beszámolójából kiderült, hogy az egyáltalán nem volt olyan békés és ünnepélyes, mint ahogy a pártok előzetesen tervezték. Elhangzottak olyan felszólalások, amelyek a kormány felelősségét is felvetették a király visszatérési kísérletében. A Ház által elfogadott két határozati javaslatot a Budapesti Hirlap egyaránt feleslegesnek nevezte. Az egyik azt mondta ki, hogy az 1920. I. tc. (ti. az alkotmányosság helyre állításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről) továbbra is érvényben van. A másik pedig Horthy kormányzónak fejezte ki háláját, azért, hogy a nevezett törvénynek megfelelően járt el, amikor kikosarazta a korábbi uralkodót. Amíg az első határozati javaslatot egyhangúan fogadták el, addig a második már egészen megosztotta a törvényhozást. A Nemzeti Ujság és a Népszava a Nemzetgyűlésről való hasonló tartalmú tájékoztatás mellett ugyanezen a napon részletes ismertetést közölt a király útjáról Pranginstól Szombathelyig. Ezenkívül az eseménynek az osztrák Nemzetgyűlésben való negatív fogadtatásáról is tudósított. A Népszava azonban arra is utalt, hogy a Nemzetgyűlésben csak időlegesen sikerült megnyugtatni a kedélyeket, mert valószínűleg a kisgazdák a törvényhozás legközelebbi ülésén tovább fogják firtatni a kormány felelősségét. De a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjában is igen „elszontyolodtak”. „Nem tudják már eltitkolni, hogy a legutóbbi napok fejleményei, nem kedvük szerint valók.” A Népszava a következő nap (április 3.) is foglalkozott azzal, hogy a kisgazdapárton belül forrnak az indulatok a felelősök kinyomozása és megbüntetése érdekében. Az Est is – igaz csak a harmadik oldalon – viszonylag hosszabban taglalta ezt a kérdést, ismertetve a kisgazdák egyes vezető politikusainak álláspontját. A Nemzeti Ujság ugyanezen a napon bensőségesen tudósított a király szombathelyi napjairól, nagyszámú látogatóiról, köztük a Nemzeti Ujság munkatársaival, ismételten foglalkozott Károly Svájcból induló útjára, kiemelve azt, hogy az uralkodónak is emberi szokásai és vonásai vannak. A Nemzetgyűlés következő ülésével kapcsolatban viszont nem a lappangó feszültségekre tette a hangsúlyt, hanem annak megoldását várta attól.

IV. Károly hosszú hezitálás után április 5-én elhagyta az országot. A következő napokban a Nemzetgyűlésben kiéleződő legitimista-szabadkirályválasztó ellentét a Teleki kormány bukásához vezetett.

1921 elején, amikor Magyarországon cenzúra volt érvényben, a tágabb környezet és a nagyvilág eseményeiről csak a nyomtatott sajtóból lehetett tájékozódni. Ha valamelyik esemény éppen olyankor történt, amikor például ünnepnapok miatt egy-két napig nem jelentek meg újságok, akkor csak pár napos késéssel értesülhetett arról az olvasó közönség. A király húsvéti restaurációs akciójáról is csak napokkal később kapott tájékoztatást az ország közvéleménye. Először csak az MTI hivatalos közleményeit hozhatták le a lapok. A következő napokban is nagyrészt azonos információkhoz juthattak a különböző hírlapok olvasói, ez alól Az Est annyiban kivétel, hogy kezdetben meglehetősen elhanyagolta a tájékoztatást ezen eseményről. A következő napokban kisebb finomságok érzékelhetők voltak az egyes lapok tudósításában. A kifejezetten legitimista Nemzeti Ujság méltósággal szólt a királyról, és a kormánykoalíción belüli, a legitimizmus szempontjából hátrányos ellentéteket is csak utalásszerűen, azok mielőbbi elsimításában reménykedve említette. Kommentár jellegű megnyilvánulást szinte nem találunk a lapokban, ugyanígy hiányzik egészen a király elutazásáig – néhány ausztriai hír kivételével – a szomszédos országok reakciónak ismertetése. Az ilyen jellegű közlemények a cenzúra szűrőjén valószínűleg nem mentek volna át.

 

Paál Vince



1 5.499/1919. M. E. sz. rendelet (1919. november 13.).

2 5.483/1914., 5.484/1914. M. E. sz. és a 12.001/1914. I. M. E. sz. rendeletek (1914. július 27.).

3 6.357/1920. M. E. sz. rendelet (1920. augusztus 3.).

4 4.578/1920. M. E. sz. rendelet (1920. június 9.).

5 10.501/1921. M. E. sz. rendelet (1921. december 10.).