Március 15-e és április 11-e: ünnepek a sajtó tükrében

Published: 16 April 2019

A 1898 és 1927 között hivatalosan nem március 15-ét ünnepeltük, hanem helyette április 11-ét. A magyar polgári átalakulás jogi alapjait lefektető 1848. évi ún. áprilisi törvények királyi szentesítésének napját az 1898. évi V. tc. tette állami ünneppé. Március 15-e, a forradalom napja nem volt alkalmas arra, hogy a forradalmat és az abból kinővő szabadságharcot véresen leverő Ferenc József uralkodása alatt hivatalos nemzeti ünneppé válhasson. Jobban megfelelt ennek április 11-e, amikor V. Ferdinánd, Ferenc József királyi elődje aláírta (szentesítette) az utolsó rendi országgyűlés által Pozsonyban elfogadott törvényeket.

Március 15-ére azonban 1898 előtt és után is megemlékeztek, amit a hatalom kezdetben üldözött, később pedig legalábbis eltűrt. (Április 11-e a széles közönség számára ma elsősorban a magyar költészet napja.)

20190416.jpg1848. április 11-ének rendkívüli eseményéről a korabeli Pesti Hirlap nem túl hangsúlyosan csak 1848. április 14-én, valamint 1848. április 22-ei számának második oldalán a pesti történések ismertetése után számolt be. Az országgyűlés által elvégzett munkát és az elfogadott törvények jelentőségét jobban aláhúzta a konzervatív, Széchényi Istvánhoz is közel álló Jelenkor 1848. április 13-ai száma. „Az országgyűlés tegnap, miként alábbi pozsonyi tudósításunkból látható, fels. királyunk által személyesen záratott be. A’miniszterek megerősittetvék. Minden törvény jóváhagyatott. […] A’hozott 31 törvény, mellynek hármát oda nem értve — csak ideiglenes; jóval okszerűbb leendett ezek iránt csak kormánylag rendelkezni. A’sajtótörvény minden módositás mellett sem tisztulhatott ki szigor-bűzéből, mit az avatatlan vagy a’ tulságig elfogult láblabirói politika mázolt reá. […] Mindamellett az 184⅞ ki országgyűlés magasztos emlékpont hisztóriánkban. A’tekintetes rendek mint illyenek mentek Pozsonyba novemberben, hogy mint polgártársak térjenek viszsza aprilben.”

Rákosi Jenő napilapja, a Budapesti Hirlap az 1890-es években 35 ezres napi példányszámával az egyik legnagyobb lap volt Magyarországon. A lap, amelynek a nyomtatásánál használtak hazánkban először körforgógépet, konzervatív alapon a ’67-es kiegyezést támogatta, „a magyarságért” jelszóval. A jeles esemény első hivatalos megünnepléséről így számolt be a lap április 12-én, kiemelve a nemzet és a király talán sohasem tapasztalt egységét: „Hivatalos ünnepnek mondják a mait, de azért vétek volna jelentőségét csekélyleni, mert kimondhatatlanul drágák azok a pillanatok, a mikor a király és a nemzet szíve együtt érez. És a mai nap nem múlt el ilyen pillanatok nélkül, a melyekben nemcsak fényesség volt, hanem melegség is, még pedig igazi, őszinte, bensőséggel teljes melegség. Az idő engesztelő ereje, úgy látszik, csodákat mivel királylyal [sic!] s népével. Ezt érezhette ma mindenki, a ki látta a festeni való jeleneteket az országgyűlés együttes ülésén és a trónteremben, a hol a 48-as idők emlékezetének ünneplése mellett a királyhűség, a királyszeretet a leglelkesebben nyilatkozott meg. A lelkesedésből nem fogja magát kivonni az április 11-diki ünnep legádázabb ostromlója sem, ha meg fogja hallani a trónról ma elhangzott királyi szavakat. »Valóban – szólt a többi közt a királyi válasz – az ezernyolcszáznegyvennyolcadik évi törvények átalakító hatása teremtette meg azt az alapot, melyen magyar koronám országainak újabbkori állami léte nyugszik és melyen azoknak szellemi és anyagi fejlődése oly örvendetesen halad.« Mi ez egyéb, mint király s nemzet találkozása a 48-as eszmények kultuszában, mi ez egyéb, mint a 48-as törvények ujabbi királyi szentesítése, nem a rideg formasággal, hanem a történelmi igazság fejedelmi megerősítésével.”

A szociáldemokrata Népszava – akkoriban (1898-ban) még csak hetilap – nem foglalkozott április 11-ének hivatalos ünneppé nyilvánításával. A Pesti Napló 1898. április 12-ei számát viszont javarészt az első április 11-ének az ország számos városában való megünnepléséről szóló beszámolók tették ki. A lap különösen a király nyilatkozatát emelte ki, amelyben – a vezércikk szerint – nemcsak az van benne, hogy a ’67-es kiegyezés „az 1848-iki alkotások folytatása és kiegészítése”, hanem a Pragmatica Sanctió említésével az is, hogy „hogy a monarkia másik államához való viszonyunk semmi máson nem alapszik, mint a pragmatica sanctióban foglalt kölcsönös védelmi kötelezettségen.” A Pesti Hirlap az ünnepség alkalmával elmondott trónbeszéd egyik fontos elemeként ugyancsak azt húzta alá, hogy „a király maga ismerte be, hogy az 1848-ki alkotmány nem áll ellentétben a pragmatica sanctióval.” A cikk a dualizmus korára különösen annyira jellemző jogászi, közjogi gondolkodásnak megfelelően fontosnak gondolta azt is kiemelni, hogy a király a „pragmatica sanctióval összefüggő közjogi determinátió terén nem a »közös«, hanem az 1723: I–III. t-cikk szövegének megfelelően a »kölcsönös«-t használta”. A Pesti Hirlap azon ellentmondást, hogy az 1848-as alkotmányos vívmányok megőrzéséért folytatott szabadságharc eltiprója ugyanaz a Ferenc József volt, aki most együtt ünnepli „hőnszeretett” nemzetével a ’48-as törvényeket, azzal kívánta magyarázni, hogy az akkori ifjú uralkodó ugyan uralkodói képeségekkel rendelkezett, de tapasztalatlan volt, és helyette mások cselekedtek. „Micsoda példátlan Canossa és micsoda világtörténeti megszégyenítés rejlenék e tényben, és pedig nem a magyar nemzetre nézve, ha I. Ferenc József nemcsak emelt fővel, hanem tiszta és nyugodt lelkiismerettel is nem állhatna a trónon! Tiszta és nyugodt lelkiismerettel azért, mert amiket az ő nevében, a tapasztalatlan, az akaratnélküli 18 éves ifjú nevében mások cselekedtek, azokat nem ő cselekedte; s emelt fővel azért, mert amit az ő nevében, sőt talán az ő akarata ellenére mások rosszul, sőt gonoszul cselekedtek, azokat ő nemcsak jóvá tette, hanem azokért ő vezekelt és legtöbbet minden halandó ember között ő szenvedett!”

A hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánítása ellenére április 11-e nem vált a magyar nemzet ünneppévé, az minden törvényi előírás nélkül is március 15-e maradt. Megmutatkozott ez abban is, hogy az elkövetkező években az újságok sem nagyon emlegették április 11-ét, ellenben március 15-éről az adott laptól függően kisebb-nagyobb terjedelemben, illetve a lap előkelőbb vagy kevésbé előkelő helyén általában megemlékeztek. A nemzet és a dinasztia összeborulását kifejező hivatalos nemzeti ünnep megünneplésére igazán széleskörűen csak annak törvénybeiktatási évében, az 1848-as áprilisi törvények szentesítésének ötven éves évfordulóján került sor.

A hatvan éves évfordulón április 11-ével kapcsolatban szó sincs a Pesti Hirlapban magasztos ünnepről és a dinasztia és a nemzet összeforrottságáról. Sőt a vezércikk a magyar belpolitikai események kapcsán éppen azt fejtegette, hogy „az úgynevezett magyar alkotmányt és a népképviseletnek csúfolt parlamentet korlátozott népjoggal és korlátlan királyi veto-joggal csak azért adták nekünk a Habsburgok, hogy a gyermek-nemzetnek legyen mivel játszania. Az összes kormányok sorsa s így a nemzet sorsa is mindig a parlamenten kívül s a parlament háta mögött intéződött el.” 1908-ban a Pesti Napló sem írt a nevezetes esemény évfordulójáról. Ha nem is fogalmazott annyira „kurucosan” mint a Pesti Hirlap, nem rejtette véka alá el azt a véleményét, hogy a magyar politika lapjait Bécsben keverik. „A vak is láthatja, […] egy szép napon a király majd megköszöni a függetlenségi párt hasznos munkásságát, amelyet a trón és a közösség érdekében oly páratlan áldozat-készséggel kifejtett és odateszi majd helyére azt a kormányt, amely az ő igaz kedve szerint fogja az ügyeket tovább vezetni.” A Budapesti Hirlap is a nemzeti függetlenségnek Béccsel szemben való minél szélesebb kivívásáért folytatott harc eredményeit vizsgálta és megállapította, hogy ebben a tekintetben a hatalmon levő koalíciós kormány két év alatt többet tett, mint elődje az 1867-től 1906-ig kormányon levő szabadelvű párt. Az áprilisi törvények évfordulójáról ez a lap sem emlékezett meg tíz évvel annak nemzeti ünneppé nyilvánítása után. A Népszava 1908-ban már mint napilap nem meglepő módon ugyancsak „megfeledkezett” az április 11-ei ünnepről.

A nemzet viszonyát április 11-éhez mint nemzeti ünnephez a Pesti Hirlap 1905. április 11-ei száma (10. oldal) ekként fogalmazta meg: „Jó lesz megjegyezni, hogy holnap, április 11-ikén, nemzeti ünnep lészen. Nemzeti ünnep, amely a törvény nevében született, de amelyről a nagy közönség vajmi keveset tud. Igenis. Holnap ebben az országban nemzeti ünnep lészen. A hivatalnok urak a hivatalokban nem fognak megjelenni és nem fognak dolgozni, ami persze csak azért baj, mert a legtöbb ügyes-bajos embernek fogalma sem lesz s igy ide is, oda is elfárad, teljesen hiába. A hivatalfőnökök a kellő időben a templomokba mennek és a hálaadó isteni tiszteleten hivatalból vesznek részt. Egyes nagyobb bankok, amelyek március 15-ikét kutyába sem veszik, holnap alázatosan becsukják a boltot és sem kölcsönt nem adnak, sem kamatokat nem számítanak. A Duna mellett járók ámulva fogják konstatálni, hogy még az uszályhajók is zászlódiszt öltenek és hogy a hosszú póznákon zászlókat lenget a böjti szél. Egyszóval nagy ünnep lészen a közönség kizárása mellett, mert azt, hogy nemzeti ünnep van, senki sem érzi, legalább a szívében nem, pedig hát az ilyen ünnepet első sorban ott kell érezni. Ebből az alkalomból semmi esetre sem árt fölemlíteni, hogy április 11-ikének megünneplése aligha tart már sokáig, mert a közel jövőben bizonyára elérjük azt a kívánságot, hogy a magyarok nemzeti ünnepe hivatalosan is március 15-ike legyen. Az a fényes, az a hatalmas nap, amely minden hazafinak a szívéhez van nőve.” Erre azonban még várni kellett. Március 15-e csak 1927-ről lett először hivatalosan is ünnep.

 

Paál Vince