Korabeli lapok Tisza István száz éve történt meggyilkolásáról

Published: 31 October 2018

Száz éve ölték meg Tisza István miniszterelnököt.

tisza_istvan.jpg

Tisza István kétszer volt Magyarország miniszterelnöke, másodszor 1913. júniustól 1917. júniusig. Vagyis ő volt a magyar miniszterelnök az első világháború kitörésekor, amikor a Monarchia Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása okán hadat üzent Szerbiának, ami aztán a „nagyháború” elszabadulásához vezetett. A sok szenvedést hozó háborús politika megtestesítőjét a Monarchia közvéleményének jelentős része Tiszában, a Monarchia „erős emberében” látta. Az antant propaganda is sokat tett azért, hogy Tisza neve összekapcsolódjon a háborús irányzattal.

A valóságban azonban éppen Tisza volt az, aki Ausztria-Magyarország vezető politikusai közül legutoljára adta hozzájárulását a fegyveres megoldáshoz. A Monarchia győzelme esetén attól kellett volna ugyanis tartani, hogy az azzal járó újabb délszláv lakosság bekebelezésével a dualista egyensúly tarthatatlanná válik, a háború elvesztése pedig a történelmi Magyarország megszűnésének rémét vetítette előre. Tisza végül erőteljes német nyomásra állt be a háborút pártolók sorába. Német birodalmi körök ugyanis kifejezésre jutatták előtte, hogy amennyiben a Monarchia kihasználatlanul hagyja a Szerbiával való leszámolás lehetőségét, akkor elveszíti német szövetségese támogatását. Utóbbi pedig a Monarchia nagyhatalmi státuszának megrendülését, és végeredményben a Szent István-i Magyarország összeomlását eredményezhette volna.

A háború végén többen kérték Tiszát, hogy úgy a saját, mind az ország érdekében hozza nyilvánosságra az igazságot, hiszen mind őt, mind pedig Magyarországot a háború kirobbantójának tekinti a közvélemény. Tisza 1918. október 17-ei képviselőházi beszédében jelezte is, hogy a hadüzenet körülményeiről és okairól felvilágosítással fog szolgálni. (Képviselőházi Napló 1910–1918, XLI. köt. 290.) Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert október 31-én a Hermina utcai villájába benyomuló egyenruhás fegyveresek megölték. Gyilkosai abban a tudatban hajtották végre tettüket, hogy a háború főokozóját távolították el az élők sorából.

A Pesti Napló Tisza meggyilkolásáról november 2-án szalagcímben az első oldalon tájékoztatott, de a részletekről csak a 11. oldalon számolt be részletesen Tisza meggyilkolásáról: „Tisza Istvánt lelőtték. »Meglőttek! Végem van! Ennek így kellett lennie!«” címmel. „Mint a szélvész száguldta be a várost a meglepő esemény híre.” A gyilkosság körülményeinek ismertetése előtt a lap arról tudósít, hogy a Nemzeti Tanács elítélte Tisza meggyilkolását. „A Nemzeti Tanács rendet akar és nem vérontást […] megdöbbenéssel regisztráljuk a katasztrófát, amely a vértelennek indult forradalmat mégis csak véressé tette.”

A Világ így fogalmazott: „Ezt a sorsot senki sem szánta neki azok közül, a kik vele szemben állottak […] Magyarország tragikus sorsával most eggyé lett az ő tragikus sorsa. […]

Holttesténél a kiengesztelődés igéjeként elmondhatjuk talán azt, a mit — a magunk számára — életében is annyiszor elmondottunk: hogy az uj Magyarországnak olyan vezéreket kívánunk, mint a milyen vezére ő volt a régi Magyarországnak”.

A szociáldemokrata Népszava szerint „Tisza felelős volt a háború megindításában való részességéért, de a háború-oktalan, céltalan, folytatásáért is”. „Ez a kivégzés — a mi érzésünk szerint — fölösleges volt. A győztes forradalomnak az ártalmatlanná vált ellenséggel már nem lett volna egyéb dolga, mint az erkölcsi leszámolás”.

A Pesti Hirlap véleménye az volt, hogy „A népharag ölte meg, melyet gyakran ő maga szított, de tragédiájában részvét kíséri a nagytehetségű embert.”

Az Ujság így méltatta: „Férfi volt, mindig nyílt, őszinte volt, mindig kész volt meggyőződése utolsó konzekvenciáinak viselésére. […] holt teteménél erényeinek azok is fognak igazságot szolgáltatni, a kit tévedései miatt halálra gyűlölték”.

A német nyelvű Pester Lloyd így emlékezett meg róla: „A fiatal népuralom emberien nemes részvéttel hajtsa meg győzedelmes lobogóját a koporsó előtt, a melyben ellenfeleinek legnagyobbja nyugszik. Bátor, erős, gránit jellem, minő egész életében volt, maradt Tisza utolsó lehelletéig”.

Az Est ezt írta: „Tisza István tragikus halála megrendít. Keményen és férfiasán halt meg, úgy. hogy egész életében harcolt. Lehetetten mély emberi részvét nélkül állani ravatala előtt. Meggyilkolták és erre a gyilkosságra nem volt szüksége az emberi jogok diadalmas forradalmának.”

A Magyar Hirlap így értékelte a merényletet. „A virágos forradalomra vér is fröccsent: Tisza Istvánt tegnap megölték, a mily végzetszerű volt e tragikum, annyira fájdalmas és lesujtó, nem utolsó sorban azok számára, kik legélesebben álltak szemben a Tisza politikájával. Szomorú volna akkor is, ha a szörnyű tett nem lett volna mindenképpen felesleges és elítélendő, — elítélendő megint csak első sorban éppen azon elvek szerint, melyek a forradalomban győztek.”

Tisza ellen korábban összesen háromszor kíséreltek meg merényletet. Kovács Gyula ellenzéki képviselő 1912-ben a Képviselőházban háromszor Tiszára lőtt, de célt tévesztett. A második sikertelen merényletet egy huszártiszt követte el, amikor Tisza az olasz frontról hazatérőben volt, de a golyó nem talált. A harmadik merényletet 1918. október 16-án Lékai János kísérelte meg.

Paál Vince