NMHH Médiatanács: 245,8 millió forinttal támogatnak helyi, körzeti médiaszolgáltatókat

24 March 2017

A Magyar Média Mecenatúra program két pályázatán 50 helyi, körzeti médiaszolgáltatót összesen 245,8 millió forinttal támogat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület e heti ülésén döntés született két nemzetközi filmfesztivál támogatásáról, két új, fővárosi telephelyű rádiós műsorszolgáltatási lehetőség kialakításáról, illetve a Szent István Rádiót érintő bírságról is.

Támogatási döntések: 141,3 millió forint működési, 104,5 millió forint műsorkészítési pályázatokra

A Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében 27 televíziót és rádiót összesen 141,3 millió forint értékben támogat a közösségi médiaszolgáltatók számára kiírt, működési és üzemeltetési költségek fedezésére irányzott pályázatának második fordulójában. Támogatást nyert a közösségi rádiók közül a fővárosi Klasszik Rádió és a Karc FM, a szentgotthárdi Rádió Monoster, a Magyar Katolikus Rádió két adója, illetve a kisközösségi rádiók közül a székesfehérvári Alpha Rádió, a nyíregyházi Mustár Rádió, a szombathelyi Credo Rádió, a gyomaendrődi Rádió Sun, a miskolci Csillagpont Rádió és az Első Pesti Egyetemi Rádió. A támogatott közösségi televíziók között van a Mezőtúri Városi Televízió, a Körös Tv, a sümegi Info Tv, a budakalászi VKC Tv, a Karcag Televízió, a mohácsi Városi Tv, a Tv Szentendre, a Gödöllő környéki Régió Plusz Tv, a Komló és Térsége Tv, a dunaharaszti KiSDuNa Tv, az Újpesti Közéleti Televízió, a Dabas környéki Mag Televízió, a Balmazújváros Televízió, a Csorna központú Rábaközi Televízió, a fővárosi Bonum Tv és a Buda Környéki Televízió.

A mecenatúraprogramban futó műsortámogatási pályázat negyedik fordulójában hírműsorok, közéleti és kulturális magazinok elkészítésére összesen 104,5 millió forint támogatást ítélt meg a Médiatanács 23 helyi és körzeti televíziónak. A testület a döntéssel a Gyöngyösi, az Ózdi és a Mezőtúri Városi Televízió, a Zemplén és az Érd Tv, valamint a Sopron Televízió és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kölcsey Televízió hírműsorainak elkészítéséhez járul hozzá. Kulturális magazinok finanszírozásában kap segítséget a Vásárhelyi és a Kecskeméti Televízió, a fővárosi Hegyvidék Televízió, a Veszprém Tv, a Makói és a Pápa Városi Televízió, a budakalászi VKC Tv és a százhalombattai Halom Televízió. Közéleti magazinműsor kategóriában támogatást nyert a Putnoki és a Kistelek Városi Televízió, a Bükkalján fogható Eleven Televízió, a főváros XV. kerületében elérhető XV Tv, a Csongrád Tv, a dunaújvárosi D+ Tv, a VTV Mór és a Trió Tv Dunántúl.

Fesztiváltámogatás

Döntés született arról, hogy a Médiatanács közreműködik a március 29. és április 2. között zajló 5. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, és 500-500 ezer forintot ajánl fel a legjobb magyar élőszereplős kísérleti és kisjátékfilm, illetve a legjobb magyar animációs rövidfilm kategória nyertese számára. Hasonló együttműködés keretében képviselteti magát a szeptember 8–17-i 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, illetve összesen 3 millió forint támogatást ajánlott fel a legjobb rövidfilm, az Újhullám-díj és a magyar animáció ifjú tehetségének járó Dargay Attila-díj kiosztásához.

Médiaszolgáltatási döntések: két új, fővárosi vételkörzet kialakítása indul

A Médiatanács – áttekintve a budapesti működő rádióadókat – felkérte az NMHH Hivatalát két budapesti telephelyű rádiós műsorszolgáltatási lehetőség frekvenciatervének kidolgozására. A frekvenciatervezés időkerete három hónap, célja, hogy a két médiaszolgáltatási lehetőséget a lehető legjobb minőséggel és legnagyobb egybefüggő vételkörzettel alakítsák ki. Az elkészült frekvenciatervet a hatóság honlapján társadalmi egyeztetésre 15 napra közzéteszi – így az bárki számára olvasható és véleményezhető –, és még további 5 napig írásban észrevétel tehető. A Médiatanács a közzététel utolsó napjától számított 45 napon belül dönt a frekvenciaterv jóváhagyásáról és a pályázati felhívás tervezetének előkészítéséről.

A grémium eredménytelenül zárta le a Paks 96,3 MHz helyi kereskedelmi médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására szóló pályázati eljárást, mert a jelenlegi médiaszolgáltató Rádió 96,3 Kft. pályázata alakilag, míg a Hullám Média Kft. ajánlata tartalmilag bizonyult érvénytelennek.

A Helikon Rádió Kft. bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Médiatanács pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzéseivel szemben, ezért a testület a Keszthely 99,4 MHz és a Nagykanizsa 95,6 MHz helyi kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek hasznosítására megindított pályázati eljárásokat a törvény alapján felfüggesztette a bíróság jogerős döntéséig.

Médiafelügyeleti és -jogi döntések

A Médiatanács 220 ezer forint bírsággal sújtotta a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány üzemeltette Szent István Rádiót. A médiaszolgáltató január 2–8. közötti törökszentmiklósi adása közben többek között eltért a hálózatos műsorstruktúrától, nem tartotta be a szöveg napi saját műsoridőhöz vállalt 60%-os arányát – 56%-ot sugárzott –, a vizsgált adáshéten nem érte el a magyar zenei művek 70%-os közzétételét – 64%-ot teljesített –, illetve jogtalanul kapcsolódott hálózatba a médiaszolgáltató másik adásával.

A testület megszüntette az Oroszlányi Televízió TV2-vel szemben indított jogvitás eljárását, mert a műsorterjesztő televízió az általános szerződési feltételeket is magában foglaló műsorterjesztési szerződés létrehozását kérte a Médiatanácstól, de miután az Oroszlányi Televízió a tisztességtelen ÁSZF érvénytelenségének megállapítása miatt a bírói testülethez fordult, az ÁSZF polgári bíróság szerinti vizsgálatának jogerős lezárása előtt az ügyet érdemben eldönteni nem lehet.