Megkezdte működését a City Mail Hungary Kft.

Published: 9 September 2015

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) június 5-én jóváhagyta a City Mail Hungary Kft. engedélykérelmét az egyetemes postai szolgáltatást helyettesítő postai szolgáltatások nyújtására, mert a cég megfelelt valamennyi jogszabályi követelménynek. A szolgáltató szeptember 1-jén kezdte meg e tárgyú tényleges szolgáltatási tevékenységét Budapesten.

Az NMHH június 5-én engedélyezte a szolgáltatónak, hogy Budapest közigazgatási határain belül – a City Mail Kft. kérelmében megjelölt területen - a 2 kg alatti levélküldemények vonatkozásában engedélyhez kötött postai szolgáltatási tevékenységet is végezzen, az eddigi bejelentés alapján végezhető postai szolgáltatási tevékenységeinek (futárposta-szolgáltatás, expressz postai szolgáltatás, egyéb postai, futárpostai tevékenység) ellátása mellett. A szolgáltató szeptember 1-én kezdte meg tényleges szolgáltatási tevékenységét, amelyet írásban bejelentett a hatóságnak.

A szolgáltató egyedi szerződéskötés alapján olyan gazdálkodó szervezet számára vállalja a közönséges levélküldemények felvételét, továbbítását és a címzettek számára a kézbesítését, amely éves szinten legalább 20.000 db levélküldemény feladását rendeli meg. Ez alapján a nem könyvelt küldeményeket nagy tömegben feladó szervezetek (pl.: bankok, közüzemi szolgáltatók) leveleit a jövőben nem csak a Magyar Posta Zrt.-én, hanem az engedély alapján működő City Mail kézbesítőjén keresztül is megkaphatják a fogyasztók.

A City Mail Hungary Kft. azután nyújtott be a hatósághoz újabb engedélykérelmet májusban, miután az NMHH a szolgáltató korábbi kérelmét áprilisban elutasította, mivel a szolgáltatás feltételei - ÁSZF-jei, eszköz- és tárgyi feltétek - akkor még nem voltak biztosítottak. Az újabb szolgáltatói engedélykérelmet az NMHH pozitívan bírálta el, mert a szolgáltató pótolta korábbi hiányosságokat, és így megfelel a törvény által előírt összetett követelményeknek.

Mi az egyetemes postai szolgáltatást helyettesítő szolgáltatás?

Egyetemes postai szolgáltatást helyettesítő szolgáltatása futárposta, az expressz szolgáltatás, a nemzetközi EMS szolgáltatás és a jelentős hozzáadott értéket képviselő speciális többletszolgáltatások közül legalább egyet magába foglaló postai szolgáltatás. A jogszabály értelmében három típusú postai szolgáltatás létezik: 1. az egyetemes postai szolgáltatás (ezt a szolgáltatást földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül minden felhasználó számára köteles nyújtani az ország egész területén a kijelölt egyetemes postai szolgáltató); 2. egyetemes postai szolgáltatást helyettesítő postai szolgáltatás (itt pályázhatnak a Magyar Posta Zrt.-t kihívó vállalkozások például a levelek postaládába történő kézbesítése területén); 3. egyetemes postai szolgáltatást nem helyettesítő postai szolgáltatás (például futárposta-szolgáltatás, expressz postai szolgáltatás, nemzetközi EMS-szolgáltatás).

Az ügyfelek védelmében szigorúak a feltételek

A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény (posta törvény) kimondja, hogy postai szolgáltatást kizárólag az a gazdálkodó szervezet nyújthat, amely szerepel az NMHH postai szolgáltatókról vezetett nyilvántartásában. Ehhez pedig meg kell felelni a jogszabályi feltételeknek, amelyek az átlátható működésre vonatkoznak és a szolgáltatás biztonságát garantálják. A posta törvényben foglalt, az egyetemes postai szolgáltatást helyettesítő postai szolgáltatási piacra történő belépési korlátot nagyon magasra helyezték a törvényhozók, amelynek ellátásbiztonsági és fogyasztóvédelmi okai vannak. Az alapvető postai szolgáltatásokkal szemben elvárható, hogy az egész ország területén a fogyasztók azonos feltételek mellett tudják igénybe venni.